Hellcats: A Pilot

Elérkezett szeptember majdnem-közepe. Tudjátok, ez az időszak az, amit minden sorozatfüggő epekedve vár, évről-évre, hiszen visszatérnek a május végén elbúcsúzott kedvencei, de ráadásként jönnek újak is, készen arra, hogy meghódítsák a szívünket.
Az idei szezont a CW egyik újdonsága a Hellcats nyitotta tegnap este (de ma este követi ugyanitt a The Vampire Diaries, meg a Nikita. Előbbi yayyy, utóbbi „remélem, kaszát kapsz, mert kitúrtad a Supernaturalt méltó csütörtök esti helyéről, bleee”).
Azt hiszem, kijelenthetem, hogy dupla, vagy esetleg tripla kritikát is láthattok mostantól pilotokról, vagy éppen évadnyitó részekről, de tudjátok, hogy van ez… az újdonság mindenkit érdekel, meg különben is, többen vagyunk, többféleképpen látunk dolgokat.

Szóval, Hellcats.
Bevallom, nem tartozott az idei szezon legjobban várt sorozatai közé nálam. Sőt, hidegen hagyott. De azért gondoltam, adok neki egy esélyt, mert miért ne?
A sztori a következő: adott egy egyetemista lány, Marti (Aly Michalka), aki ösztöndíjjal tanul jogot egy olyan suliban, ahol leginkább a sport, meg a pomponlányok körül forog minden. Hirtelen visszamondják az ösztöndíját, ráadásul pont akkor lesérül egy hajrálány is, és bár megveti ezt az egész ugri-bugrit, Marti jelentkezik a válogatásra, mert a pomponlányok is kapnak ösztöndíjat, de még külön szállásuk is van az egyetemen.
Természetesen felveszik a csapatba, mert hogy nagyon sok új dolgot tud, és fel tudja dobni a koreográfiákat, amire nagy szükség van, mert az igazgató meg akarja nyirbálni a hajrácsapat költségvetéseit (vagyis pápá pompon-ösztöndíj), amennyiben nem nyerik meg az országos versenyt.
Persze vannak olyan elmaradhatatlan karakterek, mint a pomponos bitch, a cuki legjobb haver, vagy éppen a köcsög fociedző.
Vagyis, az egészben nincs semmi új, ha jobban belegondulunk, sőt, ha ezt az egész országos versenyes dolgot nézzük, igencsak hasonlít a Glee történetéhez a dolog.

Úgyis voltam vele, valahol a hetedik perc környékén, hogy kikapcsolom, mert Marti karaktere sem sikerült szimpatizálnom igazán, meg egyébként is úgy gondoltam, Aly Michalka inkább főgonosznak illene be, mint pozitív hősnek, de milyen jól tettem, hogy mégsem tettem ezt, hanem inkább megvártam a válogatás-jelenetet. A sok ugri-bugrival, tánccal, és tökéletesen eltalált zenével, nagyon-nagyon hangulatos volt az egész. Mikor táncosokat, vagy éppen pomponlányokat nézek, mindig elfog a sóvárgás, hogy bárcsak én is tudnék ilyen dupla-, meg triplaszaltókat bemutatni, mert ha dublőrökkel történt a felvétel, akkor is valakinek meg kellett csinálni őket, tehát léteznek olyan emberek, akik tudnak így össze-vissza pörögni a levegőben.
A másik pozitívum Ashley Tisdale karaktere, azaz Savannah, a csapatkapitány. Hatalmasat néztem volna, ha ő lesz a tipikus pompon-liba, mivel Ashley barna hajjal egyszerűen bűbájos. Szerencsére, ezt tudják a készítők is, és egy szerethető, örökmozgó, cserfes karaktert írtak neki, aki ráadásul imád lelkesítő szavakat irkálni az emberek kezére.

Összességében. Teljesen korrekt pilot-epizód volt, kissé sablonos karakterekkel, történettel, meg agyonjátszott popszámokkal, de mégis működött az egész. Ha a táncos jelenetek továbbra is ilyen szuperek lesznek, és részenként kapok belőlük mondjuk kettőt-hármat, én maradni fogok. 6,5/10, aztán reméljük, lesz ez még jobb is.

Bebe