Előzeteső: Twixt

Nem Francis Ford Coppola az első-ahogy nem is az utolsó-, aki egy álmára hagyatkozva dolgozott ki egy sztorit, merthogy igen, a soron következő művét egy éjszakányi szellemi végtermék ihlette- saját bevallása szerint legalábbis-, ami erősen merítkezett Edgar Allan Poe irodalmi munkásságából, és egy ponya horror könyveket szállító, lecsúszott Stephen Kinget (Val Kilmer) állít a középpontba, akinek a feje körülbelül a kétszerese az átlag mezei halandó emberének

A történet ott veszi kezdetét, hogy ez a bizonyos író promóciós körútjának egyik kisvárosi állomásán beleakad egy helyi gyilkossági rejtélybe, ami úgy érzi, hogy tökéletes nyersanyag egy újabb alkotáshoz, szóval elkezdi apránként felgöngyölíteni az ügyet, miközben álmában az egyik Fanning (Elle) testvér gót „szellemével” beszélget.





Hát tudom, hogy inkább le kéne tagadnom, de töredelmesen meggyónom helyette, hogy kultúr barbár módon egyik Keresztapa filmet se láttam, természetesen még. Viszont nem tudom mennyire vagytok ennek tudatában, de a rendezőnek van egy lánya, Sofia, aki szintúgy direktori pozícióban helyezkedett el, és akinek a filmográfiája iránt elég vehemens imádattal vagyok.

Úgyhogy, Nekem maga a Coppola vezetéknév felér egy márkával, méghozzá egy olyannal, amely garanciát jelent az általa kidobott produktum intenzíven fasza minőségére. Arról nem is beszélve, hogy ebbe a kisebbik Fanningba is legalább ugyanannyi kisugárzás, báj és tehetség szorulhatott bele, mint a nővérébe, ha nem több, szóval az ő teljesítményére is kíváncsi vagyok, hogy mennyit tud nyújtani egy ilyen autentikus szerepben.

Máté