Klippremierek #6

Jó rég nem kerítettem sort klipszemlére, ez a poszt ezt a hiányt hivatott pótolni, most egyből 4 példánnyal, az elmúlt egy-két hét kínálatából, enjoy:

Az indie pop meghatározó arcává vált Florence Welch és a masinája új albummal kecsegtet így november környékére, aminek címe egyelőre nincs, ellenben az már tudvalevő, hogy 13 dal lesz hallható rajta. Egy számot- What The Water Gave Me-, is kibocsátottak róla, ami pont olyan finom, de erőteljes sodrású nyomokban lírikus, karizmatikus szám, amilyet Florencéktől elvárhat az ember. A klip semmi különös, viszont hangulatos, Florence széttárt karokkal hajladozva extázisban táncol, és lemez felvételt készít.

A dán származású Oh Land jóval mozgalmasabb videót kanyarított a White Nights című szerzeménye köré, melybe a létező összes hipster jegyet belepasszírozták ami egy egyedien bájos, és művészi összhatást eredményezett. Anyakönyvezett nevén nevezve Nanna Øland Fabricius további felvilágosítást adott arról is, hogy a white nights kifejezés Skandináviából ered, azokat a nyári éjszakákat nevezik így, amikor sosem sötétedik be igazán, és az ember képtelen e miatt elaludni. Azt hiszem amúgy, hogy ő is bekerült azok közé az indie előadónők közé, akiket egy nap SZRSZ nőül fogok venni.

A Matt és Kim alkotta dance punk duó, Soulja Boy és Andrew W.K. kollaborációjából keletkezett az Im a Goner nevezetű darab, méghozzá a Converse márka égisze alatt. Az ehhez legyártott klipben pedig erre a számra csapatnak egy hatalmasat, melynek nem mindennapi helyszíne egy hullaház, ahol maguk a „lakók” is beszállnak a bulizásba.

Na mármost a Weekndről azt érdemes tudni, hogy a zenei blogok irdatlan mennyiségű hype-al övezték őket, azon az oknál fogva, hogy kivételes, rendhagyó hangzású, minőségi R&B számokat játszanak, ezzel is egy kis színt és újdonságot belecsempészve a mára eléggé ellaposodott műfajba. Az pedig simán megfeleltethető a habnak a tortán, hogy az eddig megjelent mindkét mixtape-jük ingyenesen és legálisan letölthető a hivatalos honlapjukról. A leszedése méltán ajánlott, én nem csipázom túlságosan ezt a fajta zenei nemet, de ez még nekem is bejövős, és tényleg szintekkel meghaladja azt a rágógumi förmedvényt amit többnyire a rádió 1-en hallani.

A bejegyzés utolsó videója a The Birds (Part 1) számukhoz dukál, az érdekes névre hallgató Akiko Mims gyújt rá a „nótára” az elején, a későbbiekben egyszerre kecses és forró táncba fog.

Máté